OtoCorp Alapítvány - A hallás szolgálatában!!!
Motivációnk
Ma már talán kicsit szégyenkezve hangoztatom harminchét évesen, 2003 őszéig fogalmam sem volt dolgokról. Olyanokról, amelyek azóta mindennapjaim részévé lettek, s melyek nélkül már képtelen lennék élni a jelent, s a jövőt.
Történt ugyanis, hogy Tímea nevű kislányunkról, - egy véletlen kapcsán- 2 és fél éves korában kiderült, hogy hallássérült. A tény, miszerint Tímea nem hall jól és élete végéig hallókészüléket kell viselnie, első ösztönös reakcióként szó szerint kiborított.
Közölték velünk azt is, hogy hallássérülése idegi eredetű, így az orvostudomány mai állása szerint állapota műtéti úton sem regenerálható.
Tudatlanságom és elkeseredettségem, gyermekemmel szembeni maximalizmusom arra késztetett, hogy azon kevés információn túl melyet kaptunk, jobban utána nézzek miről is van szó valójában. Hála az Interneten fellelhető információhalmaznak részletesen megismertem, megtanultam az ember hallószervének felépítését, annak működését, betegségeit. Műszaki beállítottságomnak köszönhetően nem volt nehéz elmélyülnöm az audiológia rejtelmeiben, aminek megértése véleményem szerint minden hallássérült gyermeket nevelő szülő első feladata kellene, hogy legyen!
Nyilvánvalóvá vált számomra az is, hogy életem hátralevő részét hallássérüléssel kapcsolatos közegben fogom, s akarom eltölteni. Minél közelebb kerültem a társadalom ezen szegmenséhez, annál több megerősítést kaptam, hogy rengeteg a teendő a sérültek és hozzátartozóik érdekében. Különösen nagy űr tapasztalható a beszélni még meg nem tanult (PRELINGUÁLIS) hallássérült újszülöttek, gyermekek ellátásának illetve gondozásának tekintetében. Így hosszú évek munkájával, teljesen önerőből létrehívtuk alapítványunkat. Alapító tagjaink saját, illetve hozzátartozóik kapcsán érintettek a hallássérülésben.
Kuratóriumunk bázisát egy kitűnő orvos és egy kitűnő pedagógus képezi.
Természetesen nyitottak vagyunk minden szakirányú segítségre, így alapítványunkhoz bárki szabadon csatlakozhat, aki tudásával hozzá kíván járulni céljaink megvalósításához.
Ifj. Madár István
Elnök


